Ha a hülyék ellened vannak, akkor tulajdonképp veled vannak


- Mi ez a sértés megint?

- Sértés lenne? Ezt sem annak szántam.

- Pedig az.

- Egy mester nem sértődik meg semmin.

- Akkor mit kellene tennem?

- Értelmezni. Ha ez nem megy, akkor megvárni a megértéshez szükséges látószöget.

- Ha engem lehülyézel, ahhoz milyen látószög kellene, hogy ne vegyem sértésnek?

- Egy értelmes embernek ehhez még látószög sem kellene, elég lenne csak megszámolni, hányszor lettem általa lehülyézve és összevetni ezzel egy eggyel. Pedig én nem vagyok mester és nem is leszek soha.

- Miért nem?

- Egy mester mindent tud. Én nem hinném, hogy mindent tudnék. Szerintem életem végéig tanulni fogok akkor is, ha ezer évig élek.

- De lehetnénk a barátaid is.

- Most már lehetnétek. Ezt úgy hívom, hogy 'utólag okos ember'. Tele van velük a világ.

- Te nem ilyen vagy?

- Én előtte is hülye vagyok. Persze nem hozzád képest. Találkoztam olyan lényekkel, akik szemében biztosan hülye vagyok még akkor is, ha én vagyok a világ legokosabb embere.

- Ezt nem értem.

- Egy amerikai üzletember mondása. Ha egy ló el tud számolni tízig, az egy rendkívüli ló, de semmi esetre sem rendkívüli matematikus. Nekem volt annyi eszem, hogy hiába alkottam nagyot, mégis nyitva hagytam a kaput a nálam okosabb lényeknek a továbbfejlesztésre.

- Hogyan?

- Paraméterekkel. Amik működnek ennél primitívebb és fejlettebb környezetben is.

- Ezt kifejtenéd?

- Ha önmagamat állítottam volna be központi elemként, az egy konkrétum. Ha a célt, akkor az egy paraméter, ugyanis ahány ember van, annyiféle cél lehet.

- Ha nem gondolsz önmagadra, akkor mások fogják learatni munkád gyümölcsét.

- Egy ilyen világban ez tényleg így van. Mert vannak fejlettebb világok, ahol az emberek nem irigyek és törtetők, hanem elismerik a valós teljesítményt. Itt már a kezdetektől fogva az volt a fejlesztés egyik irányelve, hogy azonnal el akarják majd tőlem lopni, ahogy leesik nekik, hogy mégis mi ez.

- El is lopták?

- Igen. Ekkor érte őket a második meglepetés.

- Elmondod mi az?

- Már elmondtam. Ha nem önmagadat helyezed a középpo...

- Tételezzük fel, hogy most nincs időm megvárni a szükséges látószöget.

- Ahogy elkészültem azzal, amiből ez a világvezérlő istenprogram lett, azonnal ki is jöttem belőle és most automatán fut. Ez akkora hatalom, amiről senki más nem tudott volna lemondani. Ám mivel előttem a cél lebegett, hogy rendbe jöjjön a világ, az felülírta a személyes ambícióimat.

- Hogyan jutott ez egyáltalán eszedbe, hogy ez számodra reális cél lehet?

- Természetesen a saját problémámat akartam megoldani. Aztán amikor végre eljutottam oda, rájöttem, hogy innen már csak egy kicsit kell tovább dolgoznom ahhoz, hogy ezt a világgal is megtehessem. Ebből lett az ÉlményPark.

- Ami ezek szerint a saját problémád megoldására készült eredetileg.

- Igen. De aztán ingyenes közösségi platform lett belőle.

- Van olyan része, ami nem ingyenes?

- Olyan nincs, de olyan van, ami feltételhez kötött. Ez olyan világokban, ahol nincs jelen a pénz, sem az egyéni érdek olyan, mintha nem lenne ingyenes.

- Milyen feltételek ezek? Mondasz rá példát?

- Bizonyos funkciói kiérdemléssel nyílnak meg, mások pedig a hozzájuk szükséges felkészültségre.

- Ez a Földön most is így van.

- Tudod mi okozta az anomáliát? Az, hogy a... nevezzük őket angyaloknak, szóval az angyalok feltétel nélkül emeltek fel olyan embereket, akiket nagyon nem kellett volna. De itt a Földön is látunk arra példát, milyen világot szül az, ha a karrierhez nem kell tehetség és szorgalom, hanem elég hozzá a hosszú nyelv. Én ráadásul elég közeli példát látok rá.

- Nekem olyan információim vannak, hogy téged tehetséges embernek tartottak, akibe egy csepp szorgalom se szorult.

- Ám akik engem kiválasztottak baleknak erre, egyvalamire nem számítottak. Hogy úgy kiakadok, ami begyújtja nálam a szorgalmat. Ennek eredménye az ÉlményPark. Aztán 1ST1, ami hasonló, csak az egyéni tudatokon fut. Ugyanis a szorgalmamat tovább táplálta ellenfeleim hülyesége.

- Mi ez és hogyan kell kiejteni?

- Linus példája lebegett a szemem előtt a névválasztásnál. Ugyanis a First One sokkal jobban hangzik, mint az Ájsztvön. Úgy kell kiejteni, hogy Isti, bár engem életemben csak véletlenül hívott így bárki is. 

- Olyan, mint a Linux? Úgy értem nyílt forráskódú?

- Igen, csak mivel ez holografikus platform, le tudtam paraméterezni azt is, hogy szar ember ne jusson a forrás kódjának közelébe se. Így pedig már örülök is annak, ha lesz, akinek sikerül.

- Mi az ÉlményPark és 1ST1 között a különbség?

- Mint a két agyféltekéd között a különbség.

- Az is ingyenes?

- Igen, de mivel kiderült, hogy az ÉlményParkkal a vártnál több a meló, ebből se az lett, amire eredetileg akartam. Ezért lett a keresztnevemből eredeztetve és nem a vezetéknevemből. Vagyis tök olyan lett, mint az ÉlményPark, ami a rendszerrel foglalkozik, míg 1ST1 a játékkal. Csak most még alig engedek rá valakit, mert akik képesek a tudatukkal rácsatlakozni, most az ÉlményParknak segítenek be az egyéni tudatukkal, népszerűbb nevén az eszükkel.

- Mikor lesz széles körben hozzáférhető?

- Nekem már tegnap óta így működik, nem tudom kihez mikor ér oda a frissítés. Ez a nagy előnye annak, ha az ember nem zárja ki a nála okosabb lényeket és le tudja frissíteni magát a jövőből.

- Mit jelent az, hogy a játékkal foglalkozik?

- Az ÉlményPark a kollektív tudaton, alacsonyabb dimenziókban a kollektív tudatokon fut. Ez elsősorban a rendszerrel foglalkozik, amit a más bolygókon élők használnak elsősorban játékra. Ugyanis ahol nincs jelen az egyéni tudat, ott egyéni érdek sincs, vagyis a játék egészen más jellegű, mint itt. Az ottani admin szintek foglalkoznak magával a rendszerrel, ami informatikai értelmezésben olyan, hogy ők a fejelsztők és a rendszergazdák.

- Mit jelent az, hogy az ottani admin szintek?

- Itt papoknak neveznéd őket.

- Akkor 1ST1 a Föld és az emberiség miatt kell?

- Kiderült, hogy vannak máshol is egyéni tudatok. Sőt, olyan helyen is lennének, ahol jelenleg nincsenek, csak ki vannak iktatva. És itt a 'jelenleg' szót kihangsúlyoznám, ami kis betekintést is enged a jövőbeni terveimre.

- Miért vannak kiiktatva?

- Nevezzük a térdepeltetés egy fejlettebb formájának. El se tudjátok képzelni, mennyi hülye van a szellemi szinteken, akiket ti angyaloknak hisztek. Ami persze logikus, ha nincs logikai alapú rációjuk, leegyszerűsítve eszük. Ugyanis elkezdték a szellemi szintek kollektív szerkezetét ráerőltetni a fizikai síkra, ami viszont az egyéni tudatok birodalma.

- Ha nem egyszerűsítenéd le, mit mondanál?

- Hogy az értelmük más alapokon nyugszik, ezért egy földi ember számára nehezen érthető. Ez tulajdonképp egyenlő az idegen civilizációkkal történő kapcsolat nehézségével.

- Az a terved, hogy bekapcsolod a racionális agyféltekéjüket?

- Igen, de sok ezzel a meló, mert nem lehet csak úgy szélesre tárni. A dolog könnyen átfordulhat káoszba és ezért nem jó ötlet ezt az amerikaiakra bízni. Akik mindenben a hasznot keresik és mivel ennek hosszabb távon van számunkra haszna, ők a rövid távra koncentrálnak, ami ráadásul csábítóan nagy haszonnal is kecsegtet. Ám egy amerikai sem fog repdesni az örömtől, ha nem ők irányítanak, bár én még így is sokkal jobb megoldás vagyok, mint Ali vagy Hasszán. De erre ők csak végveszélyben jönnek rá.

- Van a Földön is ilyenre példa?

- Hogy egy kollektív társadalom összeomlik? Szíria vagy Líbia. Nekem forgatókönyveim vannak erre, amik lassan nyitják ezt a kaput és az utókor nem úgy fog emlékezni az emberiségre, ahogy az pár elfuserált jövőképben van. Ezt pedig csak a jelenben lehet megoldani és már innen látszik, hogy erre az egyéni tudatokon futó, de amúgy jellegében szintén kollektív 1ST1 nem lesz elég.

- Mire nem lesz elég?

- Kell egy harmadik holo operációs rendszer, ami csak engem vezérel. Mert az, hogy állandóan kinyírnak jó dolog, ha a multiplex vetítésben kell új pályákat nyitni, de ennek is létezik modernebb formája. Ami az, hogy én nyírom ki azokat, akik az új pályákra mennek.

- Erre is rácsatlakozhatnak mások?

- Nagyon szigorú személyzeti politika mellett. Mert akárkihez nem adom a nevemet. Ez amúgy egy teljesen új dolog, ugyanis eddig csak kollektív megszállás létezett, ám ha valaki erre csatlakozik, az egyéni megszállásom alá kerül.

- Ez mit jelent a gyakorlatban?

- Olyanná válik, mint én. Annak előnyeivel és hátrányaival.

- A személyisége is a tiéd lesz?

- Csak a fele. A másik felét neki kell hozzátennie, ami kívülről nézve nem szünteti meg a személyiségét, ám ilyenkor nekem is szembe kell néznem az ő előnyeivel és hátrányaival. Ezért nem osztogatom, hanem nagyon szigorúan veszem.

- Ha valakinek sikerül, miből venni észre?

- Azonnal megindul az ő kollektív hálózata felé egy ÉlményPark és 1ST1 telepítés. Eddig ez katonai üzemmódban zajlott, vagyis nem volt senki számára észrevehető. Őszintén szólva nem tudom, hogy a békés verzió hogyan néz ki, mert mind a mai napig harcban állok mindenféle lényekkel és emberekkel.

- Van ennek maximális létszámhatára?

- A Föld szintjén 12. Aztán ahogy haladunk a tágabb értelmezések felé, úgy növekszik és nyílik meg más létformák felé. A jelenlegi határ a multiverzum szint, ahol már a párhuzamos univerzumok is játszanak.

- Figyelj, ha nem titkoltan ellenséges megszállás alatt vagy, ezt hogyan voltál képes kivitelezni?

- Ha a hülyék ellened vannak, akkor tulajdonképp veled vannak.